UTAZÓ ÁLLVÁNYOK I.

Bevetésen a Himalájában.

A MANFROTTO BEFREE háromlábú állvány és a monopodként is használható OFF ROAD WALKING STICKS névre hallgató túrabotja.

A Kincseskamera év végi Himalájai túrájának két segítőtársa volt a Manfrotto két off road terméke, a BeFree háromlábú állvány és monopodként is használható túrabotja.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Elérkezett az év vége, irány Ladakh. A Buddhista kolostorairól híres terület ilyenkor öltözik legszebb ruhájába. A fák aranyban és vörösben pompáznak, a folyók lerakták hordalékukat és türkizkékben festik meg a tájat, ami önmagában is mesebeli. Minden évben ilyenkor érkezünk, szinte már minden idegen elvonult, csak a nyugalom és spiritualitás járja át a hegyeket.

Indulás előtt fotós csapatunk egyik legfontosabb feladata, hogy az utazáshoz optimalizálja felszerelését, figyeljünk arra, hogy minden felesleges dolgot hagyjunk otthon. Mindig nagy kérdés, hogy vigyünk e állványt, mekkorát, mikor fogjuk igazán használni, megéri e egyáltalán elvinni?

A válasz természetesen igen. Nagy, stabil állványt nem viszünk már nagyon rég, súlya, mérete komoly hátrány egy utazónak, túrázónak. A kisebb tudjuk kompromisszummal jár, de talán sikerül megtalálni a megfelelőt. Mindkét Manfrotto elég kicsi és kompakt ahhoz, hogy utazótáskámban is könnyen elfért, súlya sem akkora, hogy ezzel a repülőkön előírt szűkös határba jelentősen beleszólna. Minthogy régi motorosok vagyunk tudtam, hogy mikor fogjuk használni őket, mikor lesz biztosan szükségünk rájuk.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Az első amit kipróbáltam, az a túrabot volt. Azért nem monopodnak hívom, mert elsősorban túrabotként funkcionál, ez csak bónusz, hogy egylábú állványként is használható. Piros, kék, zöld színben is kapható, igazodva a mai eltúlzott túradivathoz. De lássuk használatban:

2,5 kilóig terhelhető, ami a legtöbb amatőr gépnek elég és még a profibbak is használhatják egy kisebb telével is DSLR gépükkel. Súlya mindössze 400 gramm. Az állványt az első kihúzásra, lendületből, rögtön három részre szedtem, majd jobban megvizsgálva látható volt a stop felirat a szekciók rögzítéséhez. Ennél elfordítva egy biztos rögzítést kaptam, ami később sem viccelt meg többet és könnyen oldható volt. A csukott állásban 60cm-es bot 132cm-ig kihúzható. Végén fémtüskével ellátott, végtartozékaival akár hóban is jól szolgálhat. A markolatán csuklópánt biztosítja a stabil fogást, a gépet a felhajtható kupak alatt található csavarnál rögzíthetjük.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Tájképeknél próbáltam a 70-200-as telémmel, természetesen az obi állványcsavarjánál rögzítve. Erre mindig nagyon figyeljünk, mert ha rossz súlypontba helyezzük, akkor csak az ellenkezőjét érhetjük el. Belső térben már korlátozottabb a használata, néhány kép telével biztosabban megfogható, de a mozgásban inkább hátráltat, mint segít. Ennek ellenére, meghúzódva egy sarokban, csendben, észrevétlenül készíthetünk vele portrékat pl. szerzetesekről.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Legnagyobb szolgálatot mégis mint túrabot tette, kímélte térdeimet a sok kolostorlépcsőn és segített a túrázásoknál. Igen hasznos volt, máskor is viszem magammal!

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

BeFree Tripod-unkat először az éjszakai felvételeknél vetettem be, később tájképeknél is próbáltam kevesebb fénynél, illetve a panoráma képek készítésénél volt igazán nagy haszna.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

A szintén több színben kapható állványt kifejezetten utazóknak gyártották. Ez az állvány jó választás lehet még túrázóknak, fotósoknak vagy bárki másnak, aki könnyű súlyra és kis helyigényre törekszik. Ebben a kategóriában most már nagy a verseny, pedig néhány éve még nem igazán találtunk megfelelő útitársat. Próbálkoztunk több állvánnyal, de egyik sem volt az igazi. A tényleg kicsiny, összecsukva mindösszesen 40cm-es állvány, kinyitva már 142cm és összesen 1,4kg. A karbon változata pedig még 30 dekával kevesebb, ezért viszont én már több pénzt nem adok!:)

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Kézbe véve gyorsan rájöttem a trükkökre, hogyan nyílnak a lábak és fordul a középoszlop a kicsi, de stabil gömbfejjel. A lábakat 51, illetve 21 fokos szögben nyithatjuk, valamint a középoszlopot több állásban mozgathatjuk, makro fotók készítésére is alkalmas. Ami nagyon hiányzik az a kampó, amire a stabilitás miatt még súlyt akaszthatunk. Ezt nem értem miért felejtették ki, ennél az állványnál különösen indokolt a használata. A kis súlyért és méretért cserébe nagyon oda kell figyelnünk arra, hogyan használjuk. Én egy Canon 5D Mark III-al és főleg a 2,8/24-70L, illetve a 2,8/70-200L új objektívjeivel használtam. Mindkettőnél szükség volt plusz súlyra (hátizsák), tükörfelcsapásra, hogy biztosan éles képek készüljenek. Jól kell eltalálni a terpesztést, illetve játszhatunk még a magassággal, középoszloppal lényeg, hogy stabil legyen és leálljon a rezgés. Kompromisszumokkal és odafigyeléssel jó választás lehet ez az állvány is.

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

fotótúra, manfrotto, állvány, kincseskamera, Ladakh

Összességében elégedett voltam mindkettővel kár, hogy a középoszlop nem használható monopodként is. Bár lehet, hogy abban az esetben már nem lehetne az első ha a konkurens termékek súlyát és méretét nézzük. Akinek csak túrabot kell, annak pedig mindkét kezébe kell, így jogos a két termék. Figyeltek a fogásra, minőségre, használatra, egyszóval hozza mindkettő a megszokott Manfrotto minőséget. Jövőre újra együtt folytatjuk!
A termékről közelebbi képeket, specifikációkat bővebben a Manfrotto oldalon olvashatunk. Az állványokat a Fotoplus-tól kaptuk tesztelésre, kipróbálásra.

0 replies

Leave a Reply

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.